2013. február 19., kedd

Tabor, SzG3


Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)

Először nézzük, hogy miről is van szó. A tabor szó a cseh Tábor szóból ered. Tábor egy város Csehországban. Itt gyülekeztek a radikális husziták a szabad ég alatt úrvacsorára (persze a hely erődített volt, a földvár és a sánc egy sajátos egyvelege). Az ellenség is átvette ezt a szót és elterjedt a mai Ausztria területén is. Itt általában a protestáns - katolikus ellentétekben kapott szerepet, sok esetben egy templom köré épített, általában befelé forduló menedékhely volt, ahol a helybeliek addig meghúzódhattak, amíg a vész el nem múlt. Ezzel párhuzamosan az ilyen helyek kialakulásában szerepet játszottak a török, sőt a magyar betörések elleni védekezés is. Sok helyen ezeknek a nyoma már inkább emlék szinten maradt meg, de néhány helyen azért szemléletesen be tudom mutatni ezt az "intézmény"-t. Bécsben létezik pld. egy Taborstraße nevű út is.

Nézük, hogy hol lehet taborokra bukkanni Ausztriában.

- Fehring:


A városka a Rába völgyében található. Része a már korábban említett Vulkán vidéknek, de ugyancsak része Kelet-Stájer termál vidéknek, ill. a dél-kelet Stájer borútnak. Van egy határozott főtere, a szokásos háborús emlékművel, a D-i oldalon egy szép rk. templom, szép a körülötte kialakult kis sikátorszerű rész, ez ami megmaradt a Tabor-ból. Erre a területre a Tabor kapun léphetünk be, felette látható az 1615-ös évszám. Kissé szokatlan a mellette lévő kereszt, de az is szép. Miután a Tabor elvesztette funkcióját, több részét lebontották, utoljára a Gaden nevű építményt (1972-ben). Azért a templom körüli sikátorban érezhető a Tabor hatás!

 Fehring (a jobb alsó sarokban látható a Tabor-kapu)
 Fehring (a jobb alsó sarokban látható a Tabor-kapu)
 Fehring, a volt Tabor területe
 Fehring, a volt Tabor területe
 Fehring, a volt Tabor területe
 Fehring, a volt Tabor területe
 Fehring, a templom órája
Fehring, a volt Tabor területe

- Feldbach:


A Grácba menő főúton található Feldbach, amelyet a honlapjuk úgy reklámoz, mint a környék nagy bevásárló központja. Azt tényleg el lehet mondani, hogy gyakorlatilag az egész belváros egy nagy bevásárló utca, a külső részek meg tele vannak nagy áruházakkal. A belvárosi részlegérdekesebb része a plébánia templom mögött található Tabor. A Tabor egy általános fogalom erre felé. Itt konkrétan a plébánia templom köré épített kis falu, kifelé várfalszerű építmény, befelé kis helyiségek, kamrák, stb., a menekülő népeknek itt volt saját kis tulajdonuk, ahol vész esetén elhelyezhették saját családjukat, vagyonukat. Több esetben is csak így menekültek meg, a város gyakorlatilag porig égett, csak a Tabor-t nem tudták elfoglalni. Az egész kialakítás nagyon emlékeztet az erdélyi erődtemplomokra. 


 a plébánia templom
  a plébánia templom és a Tabor bejárat
  a plébánia templom
 a plébánia templom
 Tabor
 Tabor
 Tabor
 Tabor
 Tabor
Tabor

Hogy ne csak templomok legyenek itt, ezért most következzen egy Tabor kastéyl is, ugyanilyen funkcióval:

- Mühlgräben, Schloß Tabor:


Most egy újabb Batthyány kastélyhoz látogatunk el (be sajnos nem, mert hermetikusan le volt zárva, semmiféle információval nem szolgáltatva, hogy mikor lehet meglátogatni a kastélyt). A kastély maga egy a Burgenlandban ezer számra előforduló dombon helyezkedik el, az út felől nézve szép képet lehet róla készíteni. Az interneten megnézve az volt megállapítható, hogy nyaranta operafesztiválokat rendeznek itt, valamint szeszes ital és gyümölcslé fesztivált. A színpad és a nézőtér gyakorlatilag az egész várudvart kitölti, így nem tudom, hogyha nyitva lennének, hogyan lehetne megtekinteni a szintén interneten jelzett vár galériát. A már Güssingnél jelzett vallásháborúk egyébként ide is elértek. Maga a tábor fogalom egyébként eléggé elterjedt ezen a vidéken, elsősorban a vallási (protestáns) okokból megerősített várak, vagy a városok egyes részeinek megjelölésére szolgált. Miután a Batthyány-ok is egy időben protestánsok voltak, így amikor az 1600-as években ezt a várat megerősítették, lett ez a vár neve (1618 és 1648 között volt a stájer protestánsok menedékhelye - tábora). Ebben az időben alternatív helyként szolgált a most már teljesen romos, de kicsi Neuhaus-i várral szemben. Később a hadi funkcióját elvesztette, átépítették a mostani formájára, ami teljesen lakó funkció lett. 
Ennyit sikerült összeszedni erről a kastélyról, nem feltétlenül I. osztályú turisztikai célpont. Ahogy benéztem az ablakokon, a teljes belső kihaltság látszott a szobákon. Nem hiszem, hogy a nyár kivételével üzemelne.

 Schloß Tabor 
  Schloß Tabor 
  Schloß Tabor 
  Schloß Tabor 
  Schloß Tabor 
  Schloß Tabor 
  Schloß Tabor 
  Schloß Tabor 
  Schloß Tabor 
  Schloß Tabor 
kilátás a kastély dombról


- Weiz, Taborhaus:



Weizben fellelhetőek a Tabor fogalomkörbe tartózó építmények is. Mint azt már korábban is írtam, a határvillongások, törökök támadásai, vallási összetűzések felszínre hívták azt az igényt, hogy a lakosság megvédhesse magát, mert mint az kiderült, a terület ura (akár vallási, akár világi) nem tudja minden esetben megvédeni a lakosságát és annak anyagi javait (segíts magadon, az Isten is megsegít). Itt Weiz-ben is ez volt a helyzet. Maga a város rég óta egy piaci joggal rendelkező hely volt, így sokan jöttek ide kereskedni, meg maga a város is igen gazdag volt. A Tabor falai már a XII. században kialakultak, itt a templom épült meg később a területen belül (Szent Tamás templom). A ma láthatónál nagyobb volt az alapterülete, beletartozott mint erődítmény a mai Városháza őse is. Az idelátogató Ferdinánd császárnak állítólag annyira megtetszett az itteni erődítési munka, hogy írásban dicsérte meg a város lakóit (értsd: férfiait!). Ez az oklevél (majdhogynem terv) megmutatta, hogy milyennek képzelték el a kibővített Tabort (ez a tervrajz a város címere tulajdonképpen), de nem valósult meg. Miután a török veszély elmúlt, még a kurucok ellen készültek, de végül is ilyen támadás nem valósult meg. Ez után az ilyen típusú védekezés idejét múlt lett, több elemét elbontották és maradt ami most van. Kicsi, de szép!

 Taborhaus
 Taborhaus (itt látszik a tabor jelleg a legjobban)
  Taborhaus, a Szent Tamás templom
  Taborhaus, a Szent Tamás templom
  Taborhaus, a Szent Tamás templom
  Taborhaus, a Szent Tamás templom
  Taborhaus, a Szent Tamás templom
 Taborhaus, a Szent Tamás templom
 Taborhaus
Taborhaus

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése